Baranya megye az atomenergia két piszkos végére szorult: mit tehetnek a civilek?

Baranya megye az atomenergia két piszkos végére szorult: mit tehetnek a civilek?

Az uránbányászat és a radioaktív hulladékok lerakása – ezeket szokás az atomenergia két piszkos végének hívni. A nukleáris technológia alkalmazása ugyanis az uránérc kitermelésével kezdődik, majd évtizedekkel később a kiégett fűtőelemek atomtemetőbe helyezésével ér véget. Vagy pontosabban nem ér véget, hiszen a nagy aktivitású radioaktív hulladékok még több százezer évig sugárzók, sőt, a világ egyetlen országának sem sikerült a mai napig megalkotnia egy olyan biztonságos végleges tárolót, amely ekkora időtávlatban képes lenne megvédeni az emberiséget a sugárzástól.

A mecseki uránbánya újranyitásáról, a Bátaapátiban lévő kis- és közepes aktivitású hulladéklerakóról, illetve a Bodára tervezett mélygeológiai tárolóról mint lokális ügyekről pécsi civil szervezetek képviselőivel beszélgettünk egy virtuális kerekasztalnál 2021. március 22-én. A beszélgetést azzal a céllal szerveztük, hogy ne csak a különböző tudományterületek szakértőinek álláspontja hangozhasson el a témában, hanem a civil szervezetek képviselői tolmácsolhassák a helyiek gondolatait a szélesebb nyilvánosság felé.

A beszélgetés résztvevői voltak:

  • Konkoly-Thege Júlia, Zöld Fiatalok Egyesülete
  • Nagy Erzsébet, NeMecsek Mozgalom
  • Dr. Kóbor József, a Zöld Baranya Egyesület és a Pécsi Zöld Kör tagja, az LMP pécsi országgyűlési képviselője, sugárvédelmi szakértő a PTE-n
  • Dr. Pánovics Attila, Pécsi Zöld Kör, környezetvédelmi szakjogász a PTE-n
(via)

Az atomenergiáról szóló vitákban, illetve a már említett két ügyben is megfigyelhető, hogy a műszaki megfontolások kerülnek előtérbe, a társadalmi vonatkozásokról pedig alig esik szó. Élesen szembekerülnek a szakértők és a “hozzá nem értő” civilek, akik számára a tájékoztatás hiánya még inkább megnehezíti a vitákban való részvételt.

Beszélgetésünk résztvevői arról számoltak be, hogy akárhányszor felmerült a civilek részéről az atomhulladék lerakására vonatkozó társadalmi jellegű aggály – például az, hogy milyen hatással lesz a lakosok életére vagy az egyetem jövőjére -, elutasító választ kaptak a hatóságok részéről. A hatóságok vagy arra hivatkoztak, hogy ők a szakmai kérdéseket hivatottak megválaszolni, vagy egyszerűen tudomást sem vettek az aggályokról. Nagy Erzsébet arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs is beütemezve a hatóságok munkájába a társadalmi következmények megtárgyalása. Pánovics Attila szerint a hatóságok addig próbálják módosítani a társadalmi részvételre vonatkozó előírásokat, amíg nem sikerül elérniük a társadalmi viták ellehetetlenítését.

Fontos azonban belátni, hogy a társadalom részvételének a döntéshozatali folyamatokban mégiscsak előfeltétele az, hogy rendelkezzenek elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű információval, hogy maguk is meg tudják fogalmazni álláspontjukat, illetve kérdéseiket. Magyarországon az uránbánya és az atomhulladék kérdésében azonban nem ezt tapasztaljuk. Konkoly-Thege Júlia kiemelte, hogy a lakosság tájékoztatását inkább lehet propagandának nevezni, mert a hatóságok részéről érdemi információkkal biztosan nem gazdagodnak a helyiek. Nagy Erzsébet szerint ez részben a civil szervezetek feladata.

Kóbor József kiemelte, hogy a nagy aktivitású radioaktív hulladék elhelyezése összeurópai ügy, és annak ellenére, hogy Európában számos atomreaktort fognak leállítani a következő években, évtizedekben, sehol nem találtak még megfelelő technológiai megoldást az atomtemetőre. Kis települések és falvak lesznek azok, és nemcsak Magyarországon, amelyek tömegesen fognak szembesülni azzal, hogy egyszer csak atomhulladék-lerakót akarnak létesíteni a közelükben. Megjegyezte, hogy a többi ország gyakorlatához képest Magyarország egyedülálló abban, hogy egy kb. 145 ezer fős nagyváros mellé tervezik az atomtemetőt, valamint nincs hivatalos alternatívája a bodai helyszínnek. Kitért arra is, hogy a magyarországi szakértők többsége pedig nem engedheti meg magának, hogy felvállalja atomellenes pozícióját, ehelyett a beruházásokból befolyó pénz miatt kénytelen egy „langyos” álláspontot felvenni.

(via)

Pánovics Attila arról beszélt, hogy egyre több ügyben fordulnak hozzájuk, segítséget kérve a környezetvédelmi szakjogászoktól. A környezetvédelmi ügyek jellemzője, hogy nehezen látni, mikorra lesz eredményük, ezért inkább egy végeláthatatlan harcnak tűnnek, így pedig nehéz lelkes lakosokat toborozni. Arról nem is beszélve, hogy a civil szervezetek ritkán rendelkeznek akkora forrásokkal, melyek többéves pereskedéseket tudnának finanszírozni – mondta Konkoly-Thege Júlia.

Nagy Erzsébet elmondása szerint nehéz a civil szervezeteket életben tartani, ha nincs egy éppen adott fenyegető veszély. Konkoly-Thege Júlia is kiemelte, hogy kihívást jelent úgy aktivistákat toborozni egy nem aktív ügy ellen. Az uránbánya témája is ebbe a kategóriába tartozik, ugyanis évről-évre felmerül az újranyitásának gondolata, de az egymás után próbálkozó vállalatok (Wildhorse, Magyar Urán Resources) nem tudnak érdemben előrelépni a projekttel. A pécsi civil szervezetek többségében ugyan állandó talonban lévő téma az atomenergia és az atomhulladékok, de sokak számára ezek inkább egy megfoghatatlan veszélyt jelentenek.

A beszélgetés végén Kóbor József megjegyezte, hogy Pécs történelmi jelentőségű: itt volt ugyanis városi népszavazás környezetpolitikai ügyben, valamint az elmúlt évben elfogadtak két elvi jelentőségű határozatot, melyek elutasították az uránbányát és a radioaktívhulladék-lerakót.

A beszélgetésről készült videó a következő linken elérhető:

Facebook Comments